Lajosnaklettegykarfiolja

Lajos ésszerűségből önhatalmúlag kitiltott a könyvesboltokból. Szerinte ez a családi kassza védelmében történt, szerintem csak sóher takarékos. A legutóbbi akcióm után (13 könyvet sikerült rendelnem egy webáruházban) megállapodtunk, hogy addig nem vehetek könyvet, amíg 1. el nem olvastam azt a tizenhármat és/vagy 2. nem találok alapos érveket, ami a vásárlás mellett szól.

Mivel az 1-es pont nem teljesült még, így a 2-es megoldást kellett választanom, hogy jogalapot formálhassak a Paul Freedman által szerkesztett Ét-vágy, az ízlés története című könyv beszerzésére. Azt, hogy a könyv hogyan került egyáltalán a kezeim közé fedje inkább balladai homály... Rávilágítottam, hogy egy hiánypótló alkotás lehetne az enyém (egészen véletlenül akciós is!!!!!!!), mely nagymértékben hozzájárulna gasztrotörténelmi fejlődésemhez és különben is "csakmostlégysziutoljára"! Summa summarum: nyertem!

Kedden el is sétáltam a boltba, preventív jelleggel nem autóval mentem (a csomagtartóban van hely bőven...). Terv szerint 16:30-kor fel kellett volna kapnom a könyvet, a pénztárnál nem jobbra nézni, fizetni és elégedetten kisétálni. Megbuktam. Ott volt. Lucy Knox - Keith Richmond: Nagy hús enciklopédia. Hívogatott. Elcsábultam. Mentségemre azt tudom csak felhozni, hogy kb. 5 percig vívódtam. Tényleg.

Hazafelé, hónom alatt a két, több szempontból is súlyos könyvvel azon gondolkodám...de Lajos már a mosolyomból tudta. Ő ilyen. A szánom-bánom után végül azzal a feltétellel kaptam felfüggesztettet, hogy el kezdem megfőzni a könyv receptjei közül azokat, amikhez nem kell krokodil/kenguru/aligátor.

Vasárnapra tehát előre vetítettem az Édes-savanyú sertésbordát tojásos rizzsel.

Szombaton Kisvárosomban volt dolgunk, én ujjongtam, hogy adunk végre a vidéki piac érzésnek...persze, amikorra kiértünk (10:00 - lusta pesti népek) már egy darab oldalas nem volt. De nemcsak a piacon, az egész városban sem!!!!! Gondolom a Nagy Hókatasztrófában az emberek az oldalasban látták a túlélés zálogát.

A hatodik lehetséges húsforrás után el kellett fogadnom Lajos érvelését: "Vegyünk tarját. Hús van rajta? Van. Zsíros? Zsíros. Csontos is? Az. Akkor jó lesz."

Így született meg az Édes-savanyú tarja zelleres törtkrumplival:

Kiindulási anyagok:

- 2 fej apróra vágott mogyoróhagyma

- 1 gerezd finomra vágott fokhagyma

- 4 evőkanál paradicsompüré

- 3 evőkanál baracklekvár

- 2 evőkanál nádcukor

- 4 evőkanál világos szójaszósz

- 1 narancs reszelt héja és leve

- 1 citrom reszelt héja és leve

- 1,5 kg tarja (8 szeletre vágva)

- só

- durvára tört tarkabors

Az eredeti recept szerint oldalast, narancslekvárt (nem volt itthon), fele ennyi paradicsompürét és szójaszószt, kellett volna használnom, illetve cukrot sem írt bele. A mennyiségeken azért változtattam, mert nem találtam elég pikánsnak a szószt.

Előző este összekevertem serpenyőben a hagymát, fokhagymát, paradicsompürét, lekvárt, szójaszószt, narancs- és citromhéjakat, majd a levüket is. Felforraltam, majd állandó kevergetés közben sziruposra főztem. Sóztam, borsoztam. Kicsit vártam, amíg kihűlt, majd bekentem vele a húsokat és éjszaka a hűtőben pihentettem őket.

Az eredeti recept szerint nem kell pihentetni, nekem nem volt időm szombaton megsütni, ezért álltak.

A húsokat két órával korábban kivettem a hűtőből, hogy ne legyenek annyira hidegek. A sütőt előmelegítettem a 6-os fokozaton (a könyv szerint 200 °C). 30-40 perc alatt megsütöttem őket, néha forgattam, locsoltam.

Lajos szerint konkrétan perverz módon szeretem a krumplit, ezért is cseréltem le az ajánlott köretet. Ennyi nekem is jár és kész!

A körethez összefőztem:

- 60 dkg sárga krumplit (megtisztítva, felkockázva)

- 20 dkg zeller gumót (megtisztítva, felkockázva)

Amikor megfőttek, leöntöttem a levet, kissé darabosra összetörtem őket (krumplitörővel, mert nyomóm nincs).

Adtam a masszához:

- sót

- 2 evőkanál zsírt (egy korábbi kacsasütésből maradt, kicsit fűszeres)

- kb. 1 dl tejszínt

Jól összedolgoztam, és már repült is a tányérra a hús mellé.

Tapasztalat:

A bors őrlése jobb ötlet, ha valaki nem szeret ráharapni a nagyobb darabokra.

A máz a tepsi aljára kicsit ráég, néhol a husi is pörkös lesz, de kivettem egy szeletet még kissé világosabban, bár puhán, de a még éppen hogy vállalhatónak kinéző, sötét állapotúak jobbak voltak.

Karfioli verdikt:

"Ijesztő, amikor el kezd ráégni a tepsi aljára a szósz, de a ragadós és ízletes végeredmény kárpótol az áztatásért és a súrolásért."

Lajos véleménye:

"Ha ilyeneket főzöl a könyvből, megérte az árát. De már megint krumpli???"

Nem szeretünk ételt kidobni. Ez alapvetés. Így amikor Lajos három hete hazaállított 4 akkora banánnal, amit a felnőttfilmek főszereplői is megirigyelnének, már éreztem, hogy gond lesz. Főleg azért, mert körülbelül két hónapja nem kívánom a banánt. Magas káliumtartalom ide vagy oda.

Az elmúlt három hétben megjárták a hűtő alsó fiókját, kikerültek az ebédlőasztalra a déditől örökölt gyümölcsös tálba, majd visszabújtak a hűtőbe, végül ismét dédi hagyatéka adott nekik otthont. A helyzeten némileg javított, hogy Lajos útközben megevett kettőt, bár itt meg kell jegyeznem, hogy nem láttam mikor tette...de jobb a békesség alapon nem firtatom.

Ma reggel már érezhető volt a feszültség - vajon ki meri magára vállalni a döntés súlyát, mert a kellemetlenül puhára szottyadt és sötétbarnára színeződött gyümölcsöknek menniük kell. Vagy így, vagy úgy.

Végül az agyamban el kezdett pislákolni egy kis fény - Let there be muffin!

Így születtek meg a képen látható kis amorf sütemények:

Gondolom látszik, hogy nincs muffin sütőm (egy kisebb tepsibe állítottam a muffinpapírokat), így kicsit laposabbak és bumfordik lettek ugyan, de nincs hely a lakásban még egy valaminek vagy bárminek. Nincs jól bejáratott muffin tésztám sem, annyi biztos, hogy VAJAT használok zsiradék gyanánt (Erre a kérdésre kicsit érzékeny vagyok, elnézést!), cukor helyett méz kerül bele, a liszt pedig nemcsak fehér, hanem kukorica és teljes kiőrlésű Graham is (már ha vannak itthon). A tejtermék kérdést szabadon kezelem: a maradék kefír (mivel eléggé édes a gyümölcs).

Ma az alábbiak szerint dolgoztam:

- 1 tojás

- kb 5 dkg méz

- csipetnyi só

- kb 7 dkg olvasztott vaj

- 1 púpozott evőkanál eperlekvár

- 2 nagyon túlérett banán (kb 40 dkg)

- 1/2 zacskó sütőpor (a 15g-os zacsiból)

- 1,5 dl háztáji kefír

- végül összesen kb 20 dkg búzaliszt, kukoricaliszt, Graham liszt (ne legyen túl lágy vagy kemény)

A tojást, a mézet, a sót, a vajat és az eperlekvárt habverővel összekevertem. Utána hozzátettem a villával összenyomkodott banánokat. Következett a kefír, majd a lisztek a sütőporral apránként. Végig habverővel dolgoztam, és a liszteket is csomómentesen tudtam elkeverni - a banán sem maradt nagyobb darabokban.

Az ósdi gázsütőt 5-ös fokozaton felfűtöttem. A tűzhelyen még márkajelzést sem találok, szerintem Karancsbarna és a formája is hasonló, így ennek könyvelem el. A gugli azt mondja, hogy az kb 190 °C.

Egy 5 cm-es falú kis tepsibe tettem a muffinpapírokat és 1,5-2 evőkanálnyit tettem a formákba a tésztából, végül körülbelül 20-25 perc alatt készre sütöttem őket.

Tapasztalat:

Négy sütés volt - a bal felső sarokból az óramutató járásának megfelelően:

1. lágyabb tészta, világos szín

2. lágyabb tészta, sötétebb szín

3. sűrűbb tészta, világos szín

4. sűrűbb tészta, sötétebb szín

Először azt hittem, hogy összesen kb 15 dkg liszttel megúszható a tészta (könnyen vált le a kanálról, de nem volt extrém lágy), de az első két sarzs igen ragadós lett. Végül még adtam hozzá lisztet, így jött ki az összesen kb 20 dkg. A tészta olyan erősen mászkos állagúan lett jó, nem túl lelkesen vált el a kanáltól - a lisztet innentől "érzésre" adagoltam.

A sütések közül a lágy tészta nálam felejthető (bár biztosan van valaki, aki szereti az ilyen állagot). Különben pedig győzzön az egyéni ízlés!

Nem túl édes, így az édesszájúaknak mehet bele még több méz és/vagy lekvár.

Karfioli verdikt:

"Az íze jó, a harmadik sütés volt a legfogyaszthatóbb. Összességében nem rossz, nem rossz."

Lajos véleménye:

"Banános. Amúgy a harmadik."